Negyvenes album

szerző: Ranga Sophie

Nektek van hobbitok? Igen, tudom, a scrapbook 😉 . Valami más még?

Én tíz éves koromban kezdtem táncolni egy helyi szerb néptáncegyüttesben, ami meghatározta nem csak a gyerek- és fiatalkorom, hanem tulajdonképpen a középkorom is 🙂 . Rengeteg utazás, jó bulik, kalandok, még jobb társaság! Együtt értünk kiskamaszból nagykamasszá annak minden örömével és nehézségével együtt, figyeltük egymás első lépéseit a nagybetűs Életben, és bár manapság nem lépkedünk olyan ütemben, ismerjük az utóbbiakat is… Szóval mi, a MAG nagyon szerencsések vagyunk, mert nekünk azóta is szoros a barátságunk! Nagyjából egyidősek vagyunk, egyformán „szépek és okosak is egyben” 😀 …, és kimondani is furcsa, de lassan harminc éve boldogítjuk egymást. Igen, és lassan mindenki belép -ahogy Enikő barátnőnk fogalmazott: abba a bizonyos XL-be! Ez az album pedig neki készült.

Mivel már sok izgalmas dolgot készítettünk egymásnak, nem volt újdonság a szervezkedés. A koncepció az volt, hogy csak csoportképek lesznek az albumban, így szorgosan gyűjtöttünk is őket. Mind emlékezetes: mikor húszévesen még Jugóban turnéztunk, Boban Markovics koncerten táncoltunk a Sziget Nagyszínpadán, az első közös fotó a gyerekeinkkel, vagy az utolsó fellépésünk pár évvel ez előttről…  Az albumnak egy nagy shaker box lett a borítója, a ”nő, ha 40” csomagból vett negyvenes chipboarddal és sok-sok flitterrel. A mérete 15×15 cm, az oldalak többsége pedig kihajtósra készült. Az egészet spirálozással fogtam össze, és egy delfin kapoccsal oldottam meg a záródását.

_mg_4470-1 _mg_4471-1 _mg_4474-1 _mg_4476-1 _mg_4487-1 _mg_4491-1 _mg_4493-1 _mg_4499-1 _mg_4503-1 _mg_4505-1 _mg_4516-1 _mg_4518-1 _mg_4523-1 _mg_4530-1

Azt jósolom, hogy ”Negyvenes album” szempontból sűrű év lesz a következő, mert mikor elkészült, a barátnőim sorra adták le a rendeléseiket :D.

Felhasznált anyagok:

Happy Birthday feliratos chipboard: http://www.noicsizma.hu/termek/boldog-szulinapot-chipboard-csomag-365

Überkirály chipboard: http://www.noicsizma.hu/termek/boldog-szulinapot-chipboard-csomag-365

Feliratos félkörök: http://www.noicsizma.hu/termek/felkorok-880

Mosolyogj chipboard: http://www.noicsizma.hu/termek/legy-laza-elni-jo-mini-834

Pink-narancs-zöld címkék: http://www.noicsizma.hu/termek/lab-2-234

Fekete-fehér címkék: http://www.noicsizma.hu/termek/baratsag-cimkekeszlet-453

 

0 hozzászólás

  1. […] többi ”negyvenes” album előzményeit már leírtam itt http://blog.noicsizma.hu/egyeb/negyvenes-album/ és itt  http://blog.noicsizma.hu/egyeb/ujabb-negyvenes-album/ . A mostanit annyival […]

Hozzászólás most!