30 év – 30 levél

Szerző: Kocur Márta

A napokban ünnepelte az egyik legjobb barátnőm a születésnapját, akivel még az egyetemi éveink alatt kovácsolódtunk össze, és a mai napig tart a barátságunk. Nagyon sok minden változott azóta – mindketten családot alapítottunk és két-két gyönyörű csemete varázsolja be mindennapjainkat, de még mindig szinte bármikor zaklathatjuk a másikat. J

Különféle scrapbookos felületen találkoztam már azzal az ötlettel, hogy születésnapra milyen remek ajándék egy album telis-tele jókívánságokkal, levelekkel az ünnepeltnek, az ünnepeltről.

Nos, hát én elhatároztam, hogy Timit meglepem egy ilyennel – vagyis lepjük, mert az album tartalmát ugye többen készítettük. Az egyetlen bibi csak az volt a történetben, hogy Timivel több, mint 300 km-re lakunk egymástól, ezért számolnom kellett a levelek beérkezésének idejével is, hogy ne fussak ki az időből. Természetesen kifutottam, mert Murphy közbeszólt, de az öröm és meghatódottság így is éppen óriási volt!

Rögtön az elején elkövettem egy hibát, ami az albumkötéskor csak jött elő – amikor bekértem a leveleket, nem adtam formai megkötést, ezért nagyon különböző jókívánságokat kaptam – volt köztük az A4-estől a kicsi messengeres üzenetig mindenféle, ezért nem kicsi fejtörést okozott az, hogy valamennyire egységesen rendezzem őket össze. Spirálos albumban gondolkodtam, mert nagyon tartós, kényelmes forgatni. Viszont a leveleket nem szerettem volna lyukasztani, nem szerettem volna, hogy bárhogyan is sérüljenek. Így aztán átlátszó fóliából csíkokat vágtam föl, amikre ráragasztottam a leveleket – ahol félbe volt hajtva, ott csak a felét, így szépen kihajtható és izgalmas is. Az albumborítókat vastag kartonlemezből vágtam méretre, az előlapba pedig egy shaker boxot készítettem, mögé pedig pausz papírra egy visszafogott dekorációt. A leveleket itt-ott minimálisan díszítettem, hiszen tényleg az irományokon van a lényeg. Készítettem néhány elválasztó lapot is, szintén pauszból, közbe-közbe szúrtam, hogy mozgalmasabb legyen az album. Olyan szuperek a kifejezés matricák, tényleg mindenhova találtam megfelelőt. Az album végére készítettem egy zsebet, amibe a méretben kicsike üzenetek kaptak helyet.

Nagyon jó volt ezt összehozni, alig vártam Timi reakcióját. Sajnos személyesen nem lehettem ott, de amit utána írt nekem, abban benne volt minden J

Felhasznált termékek:

Kis bazsarózsás körök

Ezer hála chipboard csomag

Gratulálunk chipboard csomag

A nagy nap

Apró örömök

Az élet sava-borsa

Mesés az élet!

Tesók

Színes szócímkék – http://www.noicsizma.hu/termek/szines-szocimkek-519

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!