Bemutatkozik Garabics Niki, alias Kakukkmanci

szerző: Garabics Nikolett

Krisztáék_esküvője_(712x800)

2014 februárjában vesztem el végérvényesen.  A hobbiboltok „scrapbook” részét addig nagy ívben elkerültem azzal, hogy: „Na, ez az amit én sosem fogok csinálni!”.
Egy nagyon kedves ismerősömnél láttam először minialbumokat és egy pillanat műve volt elhatározni, hogy én is ilyen csodákat szeretnék készíteni. Íme a bizonyíték arra, hogy soha ne mond, hogy „soha”.
Később szépen lassan elkezdtem a hagyományos oldalak felé is kacsintgatni. Ha azt kérnétek tőlem, hogy mondjam meg mi is az én stílusom, a válaszom az lenne: „Nem tudom. Minden!” 
Azért csodás ez a „művészet”, mert benne rejlik az állandó fejlődés, tanulás lehetősége.  Kísérletező típus lévén szeretek új technikákat és stílusokat kipróbálni. Ebben a műfajban nincs lazítás, itt mindig lehet újat tanulni és ettől is olyan izgalmas.
Két gyönyörű gyermek édesanyjaként inspirációból nincs hiány. 
Eredeti foglalkozásom szerint köztisztviselő volnék, de bízom benne, hogy a két, egymást szorosan kiegészítő hobbim – ebből a fotózás már elég régóta az – egyszer nem csak a „másodállásom” lesz.

Nagyon örülök, hogy egy ilyen összetartó, állandó inspirációval szolgáló és vidám csapat tagja lehetek.

Rögtön egy inspirációt is hoztam 🙂 

Volt egy Karácsonyunk, amikor a fát igyekeztem natúr színű díszekkel is felöltöztetni. Szalmabábuk, szalmacsillagok és sok kis fa dísz lógott a fán. Egészen más hangulat áradt szét akkor a szobában.
Amikor megláttam Edit karácsonyi chipijeit, beugrott az is, hogy milyen jó díszeket lehetne ezekből készíteni.
Amit most hoztam és javasolok Nektek igen gyorsan elkészíthető.

 1969357_10205276643536012_7030655464442575316_n 

Alapnak vékony parafa lapot használtam. Ha nem találtok ilyet akkor a kraft karton is tökéletes lesz. Én formavágóval, – vagy egy poharat körberajzolva – kivágtam a parafa köröket. Ragasztópisztollyal ráragasztottam a csipkét, a madzagot, majd beborítottam a második körrel. Ezután kerültek rá a NCsD chipijei. De megteheted ezt bármelyik karácsonyi chipivel is.

A másik ötletemet még nem valósítottam meg, de leírom. A fent említett technikával könnyen tudtok girlandot is készíteni. Annyi különbséggel, hogy a félkész köröket egy spárgára, vagy szalagra ragasztjátok fel szép sorban (kb. 10-12 cm-es hézagokkal) egymás után .Már mehet is az ajtóra, a szekrényre, a tükörre, a tálaló szekrény fölé, vagy akár a csillárra is. 

Gondoljatok csak bele, hogy mennyire mutatós egy ilyen girland a sok kis csodás, egymás mellet sorakozó chipivel!

10418929_10205276640415934_7377828871825280413_n

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!