Címkegyártás Olgával

szerző: Belső Olga Noémi

A címkegyártást nem lehet elég korán elkezdeni (mert sok kell belőle)

Gyakorlatias emberként sosem értettem, hogy a karácsonyi csomagok dekorálásába minek annyi időt, anyagot, energiát fektetni. Egyrészt úgy soha nem ér az ember a végére, másrészt meg azért lássuk be, a munkánk abban a pillanatban semmisül meg, amikor izgatott kezek feltépik a papírt. De a címke! Hát az egészen más tészta! Azt egészben le lehet emelni a csomagról, ki lehet függeszteni, lehet csodálni jó sokáig. És főleg, kockázat nélkül ki lehet próbálni mindenféle jópofa technikákat, miközben készítjük.

Hoztam nektek három karácsonyi csomagcímkét, pacsmagolásra fel!

DSCF3119

Az első egy sima kraft kartonból kivágott címke. A szélét vintage photo, a közepét fehér színű tintával kezeltem meg, majd stencil segítségével felvittem rá a nagy hópihéket. Száradás előtt szórtam bele egy kis csillámos domorítóport, amit jól beleolvasztottam. Az apró hópihéket fehér zselés tollal rajzoltam rá. Közben egy NCsD karácsonyfa chipboardot lekentem füstfólia ragasztóval, és amikor megszáradt, ecsettel ráfésültem az aranyfüstöt. Még két virág, egy NCsD karácsonyi címke, és egy vintage photo színű tintával megfestett szalag – és kész is a klasszikus karácsonyi csomagcímke.

DSCF3124

A második projekt aztán tényleg pofonegyszerű. Egy hópihés NCsD kártyát lefújtam arany festékspray-vel, majd ráragasztottam egy piros címkére. Egy kis csipkét azért becsempésztem a kettő közé, és már csak a címke és a szalag hiányzott. Egyszerű, de látványos megoldás, mondjuk tegyük hozzá, hogy nekem azért lehetett ilyen könnyű dolgom, mert a NCsD lézervágógépe elvégezte a munka nehezét.

DSCF3123

DSCF3121

A harmadik taget pedig azért készítettem, hogy nehogy már darkos cucc nélkül maradjatok, amikor én posztolok :D. A címkét lealapoztam, majd csöpögtettem rá három színű média inket, ahogy egy NCsD gyurmavirágra is. Száradás közben feketére festettem a NCsD chipboardokat, és megkenegettem kis ezüst viaszpasztával. Az összhang kedvéért még rálógattam egy ezüstszínű láncot. Lyuk, csipkeszalag, címke, és kész.

DSCF3128

DSCF3129

Felhasznált termékek:

"Boldog Karácsonyt!" címkecsomag

Tavaszi virágzás gyurmadísz

Bohókás karácsony chipboard csomag

Kártyacsomag-karácsonyi gömbös

Klasszikus karácsony chipboard csomag

Velocipéd

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!