Egy csésze karácsony

szerző: Magusics Vica

Idén karácsonykor egy budapesti ötcsillagos hotelnek készítem a karácsonyi dekorját. Az alap kérésének megfelelően természetesen az elképzelés, az ötlet, hogy mely módon valósítom meg, az rám van bízva.
A téma: a francia századfordulós karácsonyok, csipetnyi mai beütéssel, de elsősorban a gasztronómiára a "konyhára" fókuszálva.
Amit most nektek inspirációúl készítettem, az hasonló a szállodába készült dekorokhoz, de mégis más. A lényeg számomra az volt, hogy otthon Ti is könnyedén elkészíthessétek 🙂

Gondolom mindenkinek van otthon egy-egy szép porcelánja, ami esetleg annyira régi, hogy csak pár darab van. Ha mégsem, akkor javaslom, hogy a bolhapiacos látogatások alkalamával, keressetek egy-egy szép formájú csészét, amelyet ilyen módon átalakíthattok. (A Sofitelnek én 80 db-ot készítettem, mindkét éttermének asztalaira.) 🙂

A csészikét száraz oázissal tömködtem be, majd zseniliából készült fehér golyókkal készítettem, fedtem el az alapot. Először a NőiCsizma szarvasos csipijeiből a nagy szarvas került fel a pohárra. Óvatosan belenyomtam a száraz oázisba. Aki nem érzi biztonságosnak egy kis ragasztó csodákra képes. 🙂
Majd következtek az egyéb karácsonyi kiegészítők, és csipik amiket egyesével ragaszgattam fel a pohár tetejére, gömbökre stb. Minden alapanyagot megkaptok most az üzletekben.

DSC_3130 DSC_3149 DSC_3171 DSC_3189

Láthatjátok, hogy több változatot fotóztunk be. Azért is gondoltam tovább az eredeti koncepciót, mert a hotelnek is két módon készítettem el. Az egyik, hogy így önmagában is mutatós, szabadon áll az asztalok közepén, illetve búrákban a másik étterem asztalain, egy csepp mikroledes megvilágítással, és az elengedhetetlen műhóval 🙂

A búrás változatnál Edit lámpás csipijeiből a kisebbiket ragasztottam fel. A búra magassága talp nélkül 20 cm így ez volt az ideális méretű csipi.
Láthatjátok, hogy a búrás változatban abszolút otthonunk dekorjának féltett darabja lehet, hiszen én is, egy antik porcelánt használtam fel, amit szeretnék védeni, az esetleges sérülésektől.

A műhóval és nélküle is egyszerűen gyönyörű. (Műhóval fotózni, egy igen élvezetes tevékenység, mi rengeteget röhögtünk Amival amíg tökéletesre sikerült havazást prezentáltunk nektek)

A felhasználási módjára a következő alakalommal hozni fogok egy komplett otthon dekort, mert a pohárkával készült inspinek van egy adventi koszorúja, és egy ajtó kopogtatója is. Mindezt pedig egy gyönyörűen feldíszített karácsonyi asztalra helyezem majd el.

Örömteli várakozást és alkotást kívánok neketek.

Styling: Magusics Vica
Antik eszközök, kiegészítők: HART Wedding Design
Búra: BUTLERS
Csipik: NőiCsizma Design
Fotó: Panamy

Csodáljátok Vica munkáit a HART Wedding Design oldalon is! 🙂

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!