Folyton tanulunk, avagy keresd a nőket még egyszer!

szerző: Posta Juli

Edit mindig kitalál valamit….Na jó, nem mesélem el még egyszer a történetet…:-P
Inkább azt mesélem el, hogyan született ez az oldal.
Nem két perc alatt.
Mikor a lányokkal összejöttünk, jót mulattunk, ettünk –  ittunk, hazajöttem és az események hatása alatt megcsináltam mindkét változatot erről a képről.
 
eredeti
Ebben, a mixed médiás verzióban nem voltam igazán biztos, feltöltöttem a kreatív team csoportjába, hogy mit szólnak hozzá a lányok. 
Nem szoktunk kertelni. Én mondjuk, pont ezt szeretem ebben a csapatban. 
"A kép nincs fókuszban."
"Hiányzik a kontraszt"
"Nincs rajta szöveg"
 
Hm. Most őszintén, mi az ember első reakciója még akkor is, ha segítségkérően mutatta meg az oldalt, olyan embereknek akikben megbízik? Védekezik!
Elmondom én miért nem raktam rá több díszítést elsőre: mániám a fehér, a nagy fehér tér, a "big white space" ahogy az amerikaik hívják és amit már annyiszor elmondtam. A szünet, valaminek a hiánya az mindig felkiáltójel, mindig figyelem felkeltő és irányító elem. Arra gondoltam, ezeket az élénk színeket csak a fehérrel lehet tompítani.
 
De a lányoknak igazuk volt. 
Elúszott a fókusz, mert a fehér pont az élénk színekre hívta fel a figyelmet és nem a lap sarkában megbúvó szürke kis verébre, ami a lényeg.
A minap olvastam, hogy a "fekete szín arra tanít, hogy azt alkalmazzuk amit tudunk, ne a szemünkre hagyatkozzunk". 
Azt azért nem állítom, hogy becsukott szemmel álltam neki az oldal felújításának.
 
Leírom Nektek, hogy mikor nekiálltam kijavítani ezt az oldalt, hogyan gondolkodtam, hátha Ti is tanultok belőle.
 
Probléma 1.: A kép nincs fókuszban.
Megoldás1.:Olyan elemeket kell az oldalra vinni amik behúzzák a szemet a képhez.
 
Probléma 2.: Hányzik a kontraszt.
Megoldás 2.: Mi az egyik legalapvetőbb kontraszt? Fény árnyék, vagy világos sötét. Mi nincs az én oldalamon? Sötét!
(Itt még egy kicsit had mentegetőzzek; direkt azért választottam ezeket a színeket, mert trópusi meleg volt aznap és ezzel próbáltam visszahozni az este nyolckor még vakító Napot és az errefelé szokatlan hőséget).
 
Probléma  3.: Nincs rajtata szöveg.
Megoldás 3.: Bevallom úúútálom a szöveget, még akkor is ha tudom, kötelező elem….Ok, nincs rajta szöveg, milyen színű általában a szöveg? Fekete!
 
Konklúzió: Még több fekete/sötét szín kell az oldalra.
 
Lefejtettem (még szerencse, hogy általában álvarrást használok és így ragasztom fel) a papírokat, lepecsételtem az oldalt, újraragasztottam a címkéket és megírtam a kommentet.
 
2a 5 4 3
 
Azt hiszem most jó lett.
 
Tamara azt mondja. 😀

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!