Kalib kétszer

szerző: Belső Olga

Nem vitt magával festéket a scraptáborba, és ami ezután történt, azon le fog esni az állad :D.

Szóval az volt, hogy rutinos táborozóként idén már nem görcsöltem rajta, hogy mit csomagoljak és mit ne, ami a kezem ügyébe akadt, betettem, ami meg nem, azt nem. „Majdcsak lesz valakinek, majd kérek” alapon.

És akkor a második nap végén eljött a pillanat, hogy ott álltam két kimaradt fotóval, nagyjából projekt nélkül. Ja, bocs, csak egy fotó maradt ki, a téli, a másikra, a bikinisre meg a telefonomat tettem rá a fotó helyett, hogy lássam, mihez dolgozom :D.

Szóval ez itt a „hogyan készíthetünk négy darab Distress Inkkel mixed media oldalakat” inspiráció. Mert nagyjából ezek voltak, amiket behajigáltam a táskámba a technikához, még a gessót is a bingón nyertem hozzá.

Azt mondjuk tudtam, hogy a geometrikus csipiket fogom használni, szerintem elképesztően inspirálóak. A téli fotón éppen Pozsonyba készültünk, ez is egy nap a Kerek világ sorozatunkból – szóval imádunk világot látni a Pével.

20160815_152910 20160815_152920 20160815_152925 20160815_152941 20160815_152950

És amikor ez az oldal kész lett, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha megcsinálnám nagyjából ugyanezt, csak nyáriban.

Találtam is a telefonomban egy bikinis képet, ami ezen a nyáron az egyetlen olyan napon készült, amikor a költözés után, hulla fáradtan, mindenre magasról tojva elhúztunk a strandra, és édes semmittevésben leledztem a fotó elkészülésének öt másodpercéig. Felejthetetlen pillanatok voltak.

Mivel ez mégiscsak egy nőcis oldal, a rombuszokat használtam, bár Edit szerint én vagyok a világon az egyetlen, akinek ilyen pajzán a fantáziája, nem tehetek róla, na. Kentem rájuk mindenfélét, ami kéznél volt (nagyjából a distress inkek, még a vizes spricnit is Biki nénitől kaptam kölcsön), a szélén lévő aranyat meg hődomborítással csináltam oda.

20160815_153011 20160815_153019 20160815_153025 20160815_153034 20160815_153039 20160815_153047 20160815_153100

Hát így volt. Tetszik?  

 

Felhasznált termékek:

A nyári oldalhoz:

Körcímkék: http://www.noicsizma.hu/termek/aranyfolias-korcimkek-a-fotokhoz-598

Aranyfóliás címkék: http://www.noicsizma.hu/termek/aranyfolias-meseld-el-594

címkék: http://www.noicsizma.hu/termek/kint-a-szabadban-466#prettyPhoto[pp_]/1/

Geometrikus rombusz csipik: http://www.noicsizma.hu/termek/geometrikus-rombuszok-870

Átlátszó matricák: http://www.noicsizma.hu/termek/fenykepezz-sokat-atlatszo-matrica-799

Mini pillangók: http://www.noicsizma.hu/termek/mini-pillangok-735

Stencil: http://www.noicsizma.hu/termek/ives-stencil-a5-781

A téli oldalhoz:

Geometrikus kör csipik: http://www.noicsizma.hu/termek/geometrikus-korok-875

Aranyfóliás körcímkék: http://www.noicsizma.hu/termek/aranyfolias-korcimkek-a-fotokhoz-598

Pöttyös stencil: http://www.noicsizma.hu/termek/nagy-pottyos-stencil-630

Aranyfóliás címkék: http://www.noicsizma.hu/termek/aranyfolias-meseld-el-594

Átlátszó matrica: http://www.noicsizma.hu/termek/fenykepezz-sokat-atlatszo-matrica-799

 

 

 

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!