Karácsonyi posta

szerző: Ranga Sophie

Idén is jelentkeztem karácsonyi postára, amit a Scrapbookosok Facebook csoportban koordinál Flóra. Az utolsó utáni pillanatban küldtem a részvételi szándékom, mert a december, néha úgy érzem, meghaladja a képességeimet… Aztán csak erősebb volt a vágy, mert adni is, és hát kapni is nagyon szeretek!

Az utóbbi időben valahogy elhagyott a kreativitásom, így tulajdonképpen az ajándék is az utolsó pillanatra maradt. Nem tudtam, mivel álljak elő, ami nem is túl sok és nem is túl kevés, de szerethető és használható… mert ugye mániám a praktikus(nak vélt) ajándék! Múltak a hetek produktum nélkül, majd eljött a decemberi budapesti scrapklub, ahol jó kis meglepetésben volt részem: Anita, akit Flóra nekem sorsolt a játékon, egy nagyobbacska csomaggal odaperdült hozzám, és átnyújtotta a karácsonyi postát személyesen! Már bevallhatom, nehezemre esett nem leleplezni magam, pedig úgy mondtam volna, hogy bocs, én még sehogy nem állok 😀 ! Bezzeg ő! Olyan gyönyörű csomaggal készült: életemben először kaptam pocket lettert, és még külön a lányaimnak is volt benne ajándék (a csokira pedig már alig emlékszem 😀 )… teljesen meghatódtam! Ennek okán vége is lett a szenvedéseimnek, mert kipattant a fejemből a ”magic” 😀 ! Nem először készítek papírból dobozt, de most egy házikót gondoltam a tetejére (Kalibnak is imponálva manóajtóval! 😀 ), ráadásul úgy, hogy a belsejében egy LED mécses világítson. A készítésről annyit, hogy a házikó múzeum-, a doboz alja pedig sörkartonból készült. Az alkatrészeket decoupage papírral borítottam kívül, belül arany pöttyös selyempapírral. A tetejére vatelin szerű anyagot ragasztottam hó gyanánt, az eresz aljára pedig átlátszóra száradó ragasztót folyattam, mintha jégcsapok lennének. A kertünkben levő fenyőről egy apró tobozt neveztem ki fának a kompozícióba. A végén az egészet ”megsóztam” egy  kis arany csillámmal.

A lányaim azonnal beleszerettek, így csak remélni tudom, hogy Anitának meghozta a karácsonyi hangulatot, mikor megkapta! 🙂

_mg_5444-1 _mg_5447-1 _mg_5452-1 _mg_5455-1 _mg_5460-1 _mg_5465-1 _mg_5477-1

 

Felhasznált anyagok:

Karácsonyi ág: http://www.noicsizma.hu/termek/karacsonyi-agak-indak-971

Mini hópihék: http://www.noicsizma.hu/termek/mini-hopihek-959

Karácsonyfa díszek: http://www.noicsizma.hu/termek/rajzos-karacsonyfa-diszek-975

 

 

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!