Kávézós album

szerző: Ranga Sophie

Azt kell mondanom, nem egyszerű ismeretlennek bármit is készíteni! Nem ismerem az ízlését, a habitusát, nem tudom, hogy nevet, hogy reagál… mégis különös izgalommal tettem eleget egy album megrendelésnek, amit egy kávézó dolgozói kértek kolléganőjük búcsúztatásra. Nehéz, nehéz, de izgalmas kihívás… és hát a gyerekeken túl be kell érnem az ilyen típusú  adrenalin forrással :D.

Arra kértem őket, hogy a fotókon kívül még a kávézóban használt apróságokból is gyűjtsenek össze nekem ezt-azt. Gondosan öt mappába rendezve kaptam meg a képeket, de küldtek még cukros zacsit, szalvétát, fagyis poharat, kiskanalat…

Kb. 25 darab fotót kellett elhelyeztem, ezért egy 15×15-ös, spirálozott albumot terveztem. Első lépésben PhotoScape programmal montázsokat szerkesztettem, hogy ne legyenek túl nagyok a képek, aztán míg elkészült az előhívás, csináltam egy borítót az albumnak. Ehhez nagyon egyszerű megoldást találtam ki: egy domborított fóliát hozzávarrtam egy papír csíkhoz, aminek a másik végére zsebet készítettem, ebbe csúsztattam bele a spirálosalbum album hátlapját. A gerincét szándékosan nem törtem meg, ívesen hagytam.

14gela 1gela1-2

A díszítés ugyanabban az elrendezésben, de különböző papírokkal, kis textillel és címkékkel futott végig az albumon. Több felhajtható, kihúzható részt is belekomponáltam, hogy izgalmasabb legyen. Na meg a cukros zacskókat és a kiskanalat. A spirálozott album elejére pedig az elvágott fagyis kehely került rolettinek álcázott szívószállal és selyempapír gombócokkal.

2gela2-2 3gela-4 4gela6 5gela4-2 6-gela9 7-gela-3-2 8-gela 9-gela10 10-gela5-2 11-gela13 12-gela6-2 13-gela7-2

A végére annyit néztem a képeket, hogy mintha már ezer éve ismertem volna az ajándékozottat. Az átadás előtt viszont, mint mindig, rettenetesen izgultam! Áh, gondoltam, nem hívom őket, majd jelentkeznek… de nem bírtam magammal, és másnap üzenetben rákérdeztem, milyen volt a fogadtatás :D. Azt hiszem, jól sikerült, még sírdogálás is volt ;)!

 

Felhasznált anyagok:

kotyogós kávéfőző: http://www.noicsizma.hu/termek/kaveido-937

kávéscsésze és kávészemek: http://www.noicsizma.hu/termek/minden-nap-kaveval-indul-938

matricák: http://www.noicsizma.hu/termek/mi-igy-szorakozunk-matricaiv-908

http://www.noicsizma.hu/termek/meses-az-elet-a5-os-matricaiv-896

”Remix” felirat: http://www.noicsizma.hu/termek/chipboard-betukeszlet-graffiti-264

http://www.noicsizma.hu/termek/geometrikus-korok-875

 

 

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!