Nagyfotós oldalak a PL-ben

szerző: Mayer Veronika

Azt gondoltam, hogy megint felkapom a témát. Egyrészt azért, mert megunhatatlan, mert még mindig aktuális, és nagyon jól tud kinézni nagyfotó a tasakokra felszabdalva. Ha kevés fényképetek van, de valamelyik jól sikerült érdemes akár helykitöltésnek is felhasználni. Nálam általában inkább az ellenkezője áll fenn, mindig rengeteg képet készítek, és alig marad hely az írásnak. Ezen a dupla héten nagy dolog nem történt, így 2 hét adta ki a dupla oldalt. A „kis dolgokra” pedig valahogy nem vettem elő a fényképet és ezzel ellent is mondtam önmagamnak. De igen vannak hullámvölgyek, és azt gondolom, rendben van ez így.

A panoramic tasakot használtam, hogy a mi két szülinapunkat megörökítsem nagyfotóval. Nagy ünneplés nem volt, de azért egy-egy tortás kép készült. Ezt a két képet hívattam elő egy 20×30-es szabvány méretű fotópapíron. A kiszerkesztett fotó csak 15×30-es méretű, hogy a tasakba szépen fel lehessen darabolni.

1 2

Az évek folyamán használtam nagyméretű fotókat többször is. Igazából azt hiszem, hogy a 2012 év albuma sikerült a legváltozatosabbra. Innen hoztam nektek még egy két ötletet. Ugyanebben az design A tasakba egy 15×20-as képet szabdaltam fel (az az egyik kedvenc fényképem. semmi különös, de én mégis nagyon szeretem)

3 4

Egyszer kipróbáltam a 30×30 oldalt is felszabdalni. Nagyfotós képpel készült az oldal. Először a kartonon bejelöltem a tasakméreteket, aztán a díszítést próbáltam úgy elhelyezni, hogy a díszítőelemeket ne nagyon kelljen szétvagdosnom. Ez az oldal egy, az eredetit amit ITT megnézhetitek.

5

A PL találkozón szebbnél szebb albumokat láttam, ezért felkértem PL-eseket, akiknél szintén láttam nagyfotós oldalt, hogy tiszteljenek meg minket és mutassák meg rejtegetett kincseiket.

Radványi Piroska: „A fényképeket 30×40 cm-es méretben hívattam elő, és utána vágtam méretre. Mivel gyönyörű a Balaton, és az ezernyi színe (és mivel én amúgy sem díszítem nagyon az oldalaimat), csak egy-egy felirat került rájuk: az első egy Silhoutte-vel vágott felirat, a másodiknál Scrapfellow betűnyomdát használtam (ez nem tudom, bekerülhet-e?): VersaMagic fehér tintapárnával pecsételtem rá a folyt.köv. feliratot. Ez ugyanis a 2015-ös év első albumának a befejező oldala, ez után következik a nyár, a július 🙂

A másik nagy oldal pedig egy olyan hétre került, ahol nem készült túl sok fénykép.”

6 7

Rikánál is láttam ilyen 30×30-ban előhívatott fotókat, amiket kölcsönöztem is tőle. Én még nem próbáltam, de nagyon tetszik, és mindig elhatározom magam, hogy kipróbálom. Ugye milyen jól mutat?

last_page_PL PL_Twilight_hét

Detti tasakját imádom nagyon. Ez egy Simple Stories márkájú tasak. Azt hiszem ez lesz a következő beszerzésem. Nektek is tetszik?

10 11

Lányok nagyon szépen köszönöm az együttműködést! Megtiszteltetek!

Ha van tapasztalatotok nagyfotós oldallal és ha van kedvetek megmutatni őket nekünk, várjuk a hozzászólaitokat a facebook csoportunkban.

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!