Ölelés

szerző: Kocur Márta

A karácsonyi- és egyben pocakfotózáson készült ez a kép, amelyet annyira szeretek. Olyan spontán elkapott pillanat, bensőséges, meghitt, anya-lánya szeretet, csodálat, olyan „mindenbennevan”. El is határoztam, hogy egy oldalt fogok róla készíteni, és a damask mintás chipiket képzeltem el hozzá, mert kellően elegáns, nőies, ünnepi – mint ez az ölelés is.

A hátteret Altenew tintával maszatoltam, hogy ne legyen teljesen üres – aztán sokat gondolkodtam azon, hogy hagyjam-e így vagy sem, de összességében tetszett a végeredmény, így hagytam. A fotó alá a My story papírkészletből rétegeztem ideillő papírokat, valamint a pöttyös tüll is a kép alá került, hogy ne legyen nagyon piros és harsány az összhatás. Rózsaszín szaténszalagot húztam végig az oldalon, erre került a rétegzés, ill. a nagyobb chipboard is. A damask minta mellé helyeztem néhány virágot, majd még jött néhány az átlátszó matricából is. A fotó mögé pedig egy tagre írtam rá a kommentet és a dátumot.

1 2 3 5 6 8
Bár biztosan nem látszik, de egy egész délutánt ültem fölötte, tologattam ide-oda a díszítőelemeket, végül mégis az eredeti elképzelés nyert. 🙂
Nálatok hogyan szokott folyni az alkotói folyamat?

Felhasznált termékek:

Kis damask minták: http://www.noicsizma.hu/termek/kis-damask-mintak-950

Színes szócímke: http://www.noicsizma.hu/termek/szines-szocimkek-519

Mesés az élet – matrica: http://www.noicsizma.hu/termek/meses-az-elet-a5-os-matricaiv-896

Fényképezz sokat – matrica: http://www.noicsizma.hu/termek/fenykepezz-sokat-matrica-799

200 kifejezés – matrica: http://www.noicsizma.hu/termek/200-kifejezes-matrica-761

Rózsa: http://www.noicsizma.hu/termek/rozsa-10-mm-842

Hirtenzia papírvirág: http://www.noicsizma.hu/termek/hortenzia-papirviragok-476

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!