Szülinapi levélfürdő

Szerző: Asztalos Judit

Tavaly, a lányom egy éves szülinapjának apropóján szerettem volna egy olyan fotósorozatot, ami anno a fiam első évének betöltésekor készült. Mivel kedvenc fotósunk külföldön volt a jeles napon, már nyár végén megcsináltuk ezt sorozatot. Nekem viszont hiányérzetem volt, egyrészt, mert a sorozat a legnagyobb nyári hőségben készült (lányom pedig októberi, igazi őszi baba), másrészt azért, mert két hónap alatt is rengeteget változott az ünnepelt. Így aztán a nagy napon lementünk a közeli parkba, hogy újra megörökítsem őt 🙂 Nagyon élvezte a levelek között az ücsörgést, sorra vizsgálta, rendezgette őket, szóval nem volt nehéz dolgom, igazi őszi sorozat készült, ahogy azt elképzeltem 🙂 Ráadásul addigra már tudott kapaszkodva állni is, úgyhogy ezt a mérföldkövet is sikerült egy lufi segítségével lencsevégre kapni 😀

Imádom az NCSD leveles chipboardokat és az őszi kivágatokat! Biztos voltam benne, hogy a tavalyi fotókat ezek segítségével fogom megscrappelni. Egyszerű, játékos megoldásban gondolkodtam, így lett a végeredmény egy minialbum, shaker boxos borítóval.

Az oldalakat varrással rögzítettem a borítóhoz. A kivágatok apróbb leveleiből néhányat egymáshoz fordítva összeragasztottam. Ezekből, minicsipikből és persze flitterekből állt össze a borító „tölteléke”. A gerincet kívülről egy sűrűn bígelt papírral fedtem le, hogy ne látszódjanak a varrások. Az album belsejében is többnyire a kivágatokat használtam díszítőelemként és készült belülre is egy kisebb shaker. Nagyon tetszett az Ott vagyunk már? papírkészlet narancsos papírja, úgyhogy ezt használtam a fényképek mellé és persze nem maradhattak ki a szöveges matricák sem 😉

Reménykedem, hogy kellően strapabíró is lett az album, mert a gyerekeknek nagyon megtetszett a rázogatós könyvecske 😉

Felhasznált termékek:

 

Ott vagyunk már? Papírkészlet

Ajtók papírkészlet

Helló világ! Chipboard

Mini őszi falevelek

Levél sziluettek

Őszi levelek – kivágatok

Te vagy a meggy a muffinom tetején

Mesés az élet matricák

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!