Szüret- Fotócserés játék 2016 1.rész

Tavaly év elején nagy sikere volt a csapat fotócserés játékából készült játéknak, ezért arra gondoltunk, hogy ismételjük meg idén is. 🙂 Nyolc napon át (mivel Niki sajnos nem vett részt idén a játékban) minden nap megmutatunk egy oldalt leírással, de szerző nélkül, itt a blogon. A kilencedik napon pedig tippelnetek kell majd, hogy szerintetek melyik oldalt ki készítette. A helyes megfejtő természetesen idén sem marad ajándék nélkül! 🙂 (a szerk.- Tamcsi)

Akkor kezdhetjük? Íme, az első oldal:

Amikor megkaptam a fotót, csak annyi jutott eszembe: Ősz! Ez az évszak nem igazán áll hozzám közel, meg úgy a színvilága sem, viszont tudom, hogy Kalib nagyon szereti ezeket a színeket és gyakran használja is az oldalain.

Első lépésként kipakoltam a papírjaimat és próbáltam olyan árnyalatúakat keresni, amik illenek a fotóhoz. Kisebb nagyobb fecnikkel dolgoztam és betöltöttem velük az oldal nagy részét majd fröcsköltem rájuk fekete akril festékkel. A papírokat nem ragasztottam le teljesen, hogy a széleit fel tudjam gyűrni a 3D-s hatás érdekében. A fotó köré készítettem egy keretet, hogy kiemelkedjen a sok hasonló színű papír közül és 3D ragasztóval raktam a lap közepére.

01 02 03 04 05 08 09

Így készült, az én ajándék oldalam, bízva abban, hogy tetszeni fog Kalibnak…🙂


 

0 hozzászólás

  1. […] Az első oldal Kalibnak készült és részletek itt olvashattok róla: http://blog.noicsizma.hu/egyeb/szuret-fotocseres-jatek-2016-1-resz/ […]

Hozzászólás most!