Tőlem Neked

szerző: Tihany Tamara

Milyen kár, hogy minden poént csak egyszer lehet elsütni… Ha eg yvicc többször is ütős lehetne, akkor nem okozott volna olyan nagy fejtörést, hogy idén is elő kell rukkolnom valami ballagási ajándékkal. Tavaly ugyanis a befőttes üveg albumom nagy sikert aratott, de hát idén a másik unokahúgom ballag, úgyhogy igény támadt egy új verzióra.

Szerettem volna ismét valami tartalmasat adni, ami szép is, mondandója  is van, és még egy kis pénzt is bele lehet rejteni. Eszembe jutott, hogy őrizgetek egy 7 PL kártyából álló idézetet valahol (Papergirltől), és mikor elolvastam mi is áll rajta, rögtön tudtam, hogy tökéletes választás lesz az ajándékomhoz, hiszen ez a Chaplin idézet akár afféle útravalónak is tökéletes.

A formát tekintve először leporellóban gondolkodtam, de aztán eszembe jutott Flóra őszi albuma, és ebből kiindulva készítettem el az én verziómat.

Az albumkába két kis pausz zsebet is készítettem, az egyikbe gyerekrajzok kerülnek, a másikba pedig a pénz és pár soros üzenet  kerül majd. Habár nyilvánvalóan nem olyan ütős, mint a tavalyi, azért remélem ennek is sikere lesz 🙂

IMG_4749 IMG_4752 IMG_4754

IMG_4755

IMG_4756 IMG_4773

IMG_4757

IMG_4760

IMG_4772

IMG_4762

IMG_4768

IMG_4763 IMG_4764

IMG_4770

IMG_4765

1 hozzászólás

  1. Nagyon szép az album és az idézet is! 

Hozzászólás most!